ÖKOISKOLA


A projekt bemutatása

Intézményünk pedagógiai céljai között kiemelt szerepe van a környezeti nevelésnek. Életünkbe hagyományok szintjén is beépültek már olyan programok, rendezvények, amelyek diákjaink a fenntartható fejlődés iránti elköteleződését hivatottak segíteni.
2016-ban beadtuk az "Ökoiskola" cím elnyerésére irányuló pályázatunkat, hivatalos keretbe foglalva ezzel a környezeti nevelés körébe tartozó tevékenységeinket.


Öko-piknik 2016. április 20.

Iskolánk diákjai és tanárai egy szerdai napon gereblyét, kapát, és ecsetet ragadtak, és közösen nekifogtak megszépíteni az iskola udvarát. Ez volt az első Öko-piknik nap, melyet hagyományteremtő szándékkal rendeztünk meg. Kerítést festettünk, gyomot irtottunk, virágot ültettünk, palántáztunk, szemetet szedtünk. A nagyméretű virágládákat újrahasznosítottuk, ezekbe ehető növényeket és fűszernövényeket ültettünk. Mindeközben jó zene szólt, és a munkában megfáradt gyerekek zsíros kenyérrel és limonádéval frissülhettek fel.

Öko-projektnap 2016. május 31.

A 2015/2016-os tanév második félévében kreatív tanulóink négy csoportja saját készítésű projektet (videót és prezentációt) mutatott be diáktársaiknak és tanáraiknak. A közönség szavazhatott a legjobban sikerült pályaműre. A csapatok munkájának jutalma pedig - egy szponzoráló cég támogató hozzájárulásából adódóan - egy kirándulás lesz Budapesten.
A bemutatók itt megtekinthetők, illetve letölthetők!

4. helyezett:
2. helyezett:
3. helyezett (a bemutató letöltéséhez katt a képre):
1. helyezett (a bemutató letöltéséhez katt a képre):